A SZK felajánlásából kaptuk az Így tedd rá! eszközöket

 

 

A csoportban arra törekszünk, hogy mindenki jól érezze magát. Sokat játszunk, beszélgetünk, nevetünk együtt

 

 

 

Szeretjük az állatokat és a természetet, szívesen kirándulunk.

 

 

A keresztény és nemzeti ünnepeinket, illetve a zöld jeles napokat, igyekszünk a hagyományok ápolásával különlegessé tenni.

Óvodapedagógus

Kiss Viktória

A nevem Kiss Viktória Ráhel, 2019-ben végeztem a Károli Gáspár Református Egyetemen óvodapedagógia szakán. 2023 szeptembere óta dolgozom a Ki Akarok Nyílni Óvodában, ami többek között azért is nagy öröm a számomra, mert teljes mértékben magaménak érzem az óvodánk pedagógiai programjában megfogalmazott gyermekközpontú szemléletet. Mint a Napocska Csoport óvónénije, kiemelten fontosnak tartom a klasszikus, alapvető emberi értékek közvetítését. Hiszem, hogy a kisgyermekek védelme a digitális világban rejlő veszélyekkel szemben, korunk kiemelten fontos feladata.

Pedagógiai asszisztens

Szőke Anita

Szőke Anita vagyok. A nyíregyházi Wesselényi Miklós szakközépiskola és szakmunkásképző intézetben szereztem fodrász szakmát, majd a Váci Mihály gimnáziumban érettségiztem. Ezt követően a debreceni egyetemen szociálpedagógiát hallgattam. A Tiszavasvári szakközépiskolában szakmai tárgyakat oktattam, később pár évet gyermekvédelemben töltöttem. Főként a tiszadobi, illetve az egri befogadó otthonban. 2023 szeptemberétől a Ki Akarok Nyílni Óvoda Napocska csoport pedagógiai asszisztense vagyok. Teljes mértékben azonosulok az óvónő által megfogalmazott gondolatokkal, igyekszem megteremteni a csoportban a családias légkört. A mesék olvasásával átadni az egyetemes emberi értékeket, és a játékon keresztül felkészíteni a gyerekeket az előttük álló kihívásokra.

Dajka

Kiss Györgyné - Kati néni