A Csiga csoport a legkisebb óvodások vidám és kíváncsi kis közössége, 25 kisgyermekkel. Kiscsoportként legfontosabb feladatunk, hogy a gyerekek szeretetteljes, biztonságos légkörben ismerkedjenek meg az óvodai élettel, és bátran fedezzék fel a körülöttük lévő világot.

Mindennapjainkat sok játék, ének, mondóka és mozgás tölti ki, hiszen a tanulás alapja ebben az életkorban a tapasztalás és az örömteli tevékenykedés.

A Csiga csoportban nagy hangsúlyt fektetünk az önállóság fokozatos kialakítására, a szokások és szabályok megismerésére, valamint a közösségi élet alapjainak elsajátítására.

A gyerekek megtanulnak együtt játszani, segíteni egymásnak, miközben fejlődik érzelmi biztonságuk és önbizalmuk. Sok időt töltünk a szabadban is, megfigyeljük a természet apró csodáit, és együtt rácsodálkozunk az évszakok változásaira.

Óvodapedagógus:

Beréti-Varga Andrea


Beréti- Varga Andrea vagyok a gyerekeknek Andi néni. 2004-ben végeztem a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola óvodapedagógus - tanító ének műveltségterületi szakán. 20 éve óvodapedagógusként dolgozom és 2024 óta az erdőkertesi óvoda csapatát erősítem. Az évek során meggyőződésemmé vált, hogy az óvodáskor nem csupán a játék és a tanulás ideje, hanem a személyiségfejlődés, a szociális készségek és az érzelmi stabilitás alapjainak megteremtése is. Pedagógiai munkámban kiemelt célom, hogy a gyermekek harmonikus, biztonságos és inspiráló környezetben fejlődhessenek. Fontos számomra, hogy minden kisgyermek egyénisége kibontakozhasson, miközben megtapasztalják a közösség támogató erejét. Munkám során nagy hangsúlyt fektetek a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesztésére, az önkifejezés szabadságára és az életkori sajátosságaikhoz igazított tanulási lehetőségekre. Hiszem, hogy az óvodai nevelés lényege a játékos, élményalapú tanulásban rejlik, amely során a gyermekek természetes kíváncsisága és kreativitása bontakozhat ki. A célom az, hogy minden gyermek önbizalmat szerezzen, szívesen fedezze fel a környezetét, és olyan alapokat kapjon, amelyekre az élet minden területén építhet. Fontos számomra, hogy a szülőkkel szoros, támogató együttműködést alakítsak ki, hiszen a gyerekek fejlődésének kulcsa a közös munka. Úgy gondolom, hogy minden gyermekben ott rejlik a lehetőség, hogy boldog, magabiztos és kíváncsi felnőtté váljon- a mi feladatunk, hogy ehhez megadjuk számukra a legjobb alapokat.

Pedagógiai asszisztens:

András Melinda

Dajka:

Turdean Kinga