2016 őszétől a Bóbita csoportot kicsik vették birtokba! A gyerekekkel családlátogatás keretén belül ismerkedtünk! A szeptemberi óvodakezdést Mi óvó nénik is izgatottan vártuk!

Igyekeztünk a csoportszobát a kicsik életkori sajátosságaihoz igazítani. A beszoktatatás szeptember első napjaiban elkezdődött. Fokozatosan fogadtuk a kicsiket heti 3-5 fős beosztással!

Figyelembe véve a szülők igényeit – már több anyuka is dolgozott- és a kisgyermekek életkorát! Novemberre részben befejeződött a beszoktatás a csoportban 24 kiscsoportos van. Jövő év elején még 4 taggal bővülünk!

A beszoktatás időszakában minden gyermekre nagy gonddal, tudatosan figyeltünk! A bölcsiből érkezők hamarabb alkalmazkodtak, önállóbbak voltak! Az ott honról érkezők közül, akik szinte mindig édesanyjukkal töltötték a mindennapokat, nehezebb volt az elválás! De szerencsére már egyre jobban beilleszkedtek ők is a csoport életébe!

Azért egy hosszabb betegség után még előfordul pici sírás, de hamar megvigasztalódnak! Nagyon aranyosak, minden érdekli Őket! Együtt, de önállóan is mondogatják a hallott mondókákat, rövid játékdalokat, besegítenek a mesemondásba. Népzenére ügyesen próbálkoznak az egyszerű lépésformákkal, furulya szó hallatán éneklik a dallamot, jó a ritmusérzékük, zenei hallásuk, nagyon kedvelik a gyurmát, a festéket, stb..!

Nagyon kedvelik a szomszéd bácsi házi szárnyasait, amit szinte minden nap megszemlélnek a kerítésen át! Nagyon ragaszkodnak egymáshoz és az őket közvetlenül körülvevő felnőttekhez!

Mi Gabi, Erika és Zsófi néni mindent megteszünk, hogy az oviban minden napjuk csodálatos legyen!

Dajka

Kaló Zsofia

Kaló Zsófia - Zsófi néni