FIGYELEM!

Az esemény helye: Erdőkertes

2

FIGYELEM!

TANKÖTELES gyermekek (akik 2019. augusztus 31-ig betöltik a 6. életévüket) szüleinek 2018. november 15-én 17.00 órától összevont szülői értekezletet tartunk, az óvoda tornatermében.

Ennek témája a beiskolázás illetve az ezzel kapcsolatos teendők.

Ha gyermeke nem kezdi meg az iskolát 2019 szeptemberében, szintén számítok megjelenésére, hiszen ebben az esetben is vannak kötelezettségeik, melyről tájékoztatást fogunk nyújtani.

Őszi kiállítás

Október 15-én ünnepélyes megnyitóval kezdődött és egy hétig volt megtekinthető a minden évben szokásosan megrendezett ŐSZI KIÁLLÍRÁSUNK. A természet ilyenkor gyönyörű színesbe öltözik. Óvodásaink serényen, áldozatos munkával készültek erre a kiállításra a pedagógus kollégákkal együtt. Zöld óvoda lévén igyekeztünk csak olyan bogyókat, terméseket, leveleket felhasználni, amit a természet már levetett magáról. Szerettük volna azt bemutatni, hogy ezeket a természetes alapanyagokat milyen sokféleképpen fel lehet használni.

Papírgyűjtés

Köszönjük szépen a szülőknek és a lakosságnak az óvodai papírgyűjtésre felajánlott papírokat, aminek az összegét majd a csoportok kapják meg.

Ki Akarok Nyílni Óvoda nyíltnapja

Közeleg az óvodai beiratkozás időpontja, ezért időszerű, hogy idén is megtartsuk nyíltnapunkat.

Ezen a napon a szülők betekintést nyerhetnek a mindennapok menetébe, az óvodapedagógusok által tartott tevékenységekbe.

Megismerkedhetnek az intézmény épületével, a csoportszobákkal és természetesen az óvoda dolgozóival.

Lehetőségük lesz kérdéseiket feltenni, a gyermekek pedig bekapcsolódhatnak a csoport tevékenységeibe.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket 2018. április 11-én délelőtt 9.30-tól 11.30-ig.

Kérjük, hogy előzetesen telefonon (06-28/595-086) vagy személyesen (óvodatitkárnál) jelezzék szándékukat a megfelelő számú hely biztosításáért!

Tavaszi papírgyűjtés!

Időpont: április 16-19.

Az őszihez hasonlóan hozhatják a papírt a gyermek csoportjának.

Továbbra is a klímáztatáshoz (is) gyűjtünk.

Köszönettel, Óvó nénik

Tisztelt Szülők!

2018. március 8-án, csütörtökön délután 17.00.-kor összevont szülői értekezletet tartunk

minden tanköteles korú (2018. augusztus 31-ig betölti a 6 évet) gyermek szüleinek.

Helye:

óvoda tornaterme

Jelen lesznek :

Neumann János Általános Iskola pedagógusai óvodánk fejlesztő pedagógusa és óvodapedagógusai.

Témája:

iskolai beiratkozás


Megjelenésükre feltétlenül számítunk!

Kedves Szülők!

VÖRÖSKERESZTes kedvezményes jegyet lehet ismét

rendelni az óvó néniknél Veresegyházra a

CIRKUSZBA.


RICHTER FLÓRIÁN CIRKUSZ, Magyarország

legnagyobb és legszínvonalasabb cirkusza megnyitja

kapuját és megkezdődik a 2018-as vadonatúj

országjáró műsora a FULL ADRENALIN!!!

Előadások:

Március 15-én 18 órakor (csütörtök)

16-17-én 15 órakor és 18 órakor (péntek-szombat)

18-án 11 és 15 órakor (vasárnap)


A kedvezményes jegy ára 2.000,- Ft/fő II. kék

szektorba (2 éves kor alatt ingyenes)


PREMIER: Március 15-én 18 órakor

Figyelem!

Az intézménybe járó

gyermekek és személyes

tárgyaik megóvása érdekében

az épület be lett kamerázva!

Figyelem!

Az óvodával jogviszonyban nem állók csak az óvodavezető, óvodavezető helyettes,

vagy a felelős vezető tudtával és engedélyével tartózkodhat az intézmény területén!

Kérjük ennek figyelembe vételét és betartását!

Kedves Szülők!

Az étkezés lemondása: megelőző nap délelőtt 11 óráig.

Lemondás módja:
- polgármesteri hivatal pénzügyi irodájában Német Edinának (a korábbiaktól eltérően nem az óvodában) munkanapokon 8-11 óra között személyesen
e-mailben a címen

telefonon a 06-20/454-7484 számon

Az elmúlt évekhez hasonlóan most is a következő naptól tudjuk csak a hiányzást figyelembe venni. Mielőtt óvodába jön a gyermek, kérjük étkezési igényét is egy nappal hamarabb jelezze, hogy biztosítani tudjuk számára az élelmezést.

Köszönettel: Óvoda Vezetőség