Gesztenye csoport

2016 szeptemberben 28 gyermekkel indult a gesztenye csoport. 10 újonnan érkező kiscsoportos érkezett hozzánk, 18-an már tavaly is óvodások voltak. Így a gyerekek életkori besorolása alapján kis-középsősök vagyunk. Ebben az évben változás történt a személyi feltételekben, új óvó néni és új dajka néni érkezett a csoportba. Ezért elsődleges feladatunk a beszoktatás mellett egymás megismerése volt. Nem csak a gyerekekkel, hanem a felnőttekkel való megismerkedés is. 3 hónap elteltével kijelenthetjük, hogy minden gyermek beszokott az óvodába. Már ismerik a szokásokat, alkalmazkodnak a szabályokhoz. Tudják nem csak saját, hanem társaik nevét és jeleit is. Ismerik a játékok helyét, rendeltetésszerűen asználják az eszközöket (ceruza zsírkréta, gyurma, festék) Alakul önállóságuk, étkezésnél ügyesen saját maguknak terítenek, öltözködésnél egyre kevesebb segítséget igényelnek.

pics1
pics2

Dalokat- énekes játékokat nagyon szeretik, jól motiválhatóak. Sok mondókát, verset tudnak. A minden napos tornák során igyekszünk felkelteni a gyerekekben a mozgás szeretetét. A szabad mozgásgyakorlás lehetőségei a játékidőben biztosítják az alapvető mozgásformák, alapkészségek begyakorlását a motoros képességek fejlesztését, a rendszeres testedzés szokásrendszerének kialakítását.

Pedagógiai szemléletünket a helyi pedagógiai program mellett meghatározza Freinet pedagógiája, miszerint a saját élményeken keresztül történő fejlődés és fejlesztés biztosítja, hogy minden gyerek saját útján és ritmusában ismerhesse meg önmagát és a világot. Ennek tükrében alkalmazunk néhány Freinet-es technikát pl. a beszélgető kört: amikor a gyerekek az óvó nénivel együtt kényelmesen elhelyezkedve néhány percig kötetlenül beszélgetnek. A felmerülő témák képezik a projektek kiindulópontját. Projektek, vagyis tervek. A gyerekekkel közösen beszéljük meg a heti tervünket. Így valósult meg pl. az ŐSZ KINCSEI projektünk ami négy hetet foglalt magába . Projektjeink megvalósításának fontos része a szülőkkel való szoros kapcsolat kialakítása, a szülők bevonása. Faliújságunkon mindig figyelemmel kísérhetik tevékenységeinket, ötleteikkel gazdagíthatják munkánkat. A karácsonyi vásárra készülve a szülőkkel együtt a csoportban készítjük el ajándékainkat.

pics3
pics2

Az év második felében szeretnénk kialakítani a folyamatosságot, ami megkönnyíti és biztonságosabbá teszi a gyerekek minden napjait. Nagy hangsúlyt fektetünk a környezetvédelem kérdéseire, egyéni, felelős magatartás kialakítására.

Óvodapedagógusok

MGY

Marosi Gyuláné – Erzsike néni

DBK

Mega Lászlóné

Dajka

VG

Vidéki Gáborné – Erika néni